2013. november 8., péntek

Felhívás imádkozásra és böjtölésre!

Szeretett Imádkozó Testvéreink!

"Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, A ki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében, A mi végett rendeltettem én hirdetővé és apostollá (igazságot szólok a Krisztusban, nem hazudok), pogányok tanítójává hitben és igazságban. Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül." 1.Tim2:1-8

A mi Urunk kegyelméből a Szent Szellem vezetésére figyelve, arra az elhatározásra jutottunk, hogy ebben az évben is 2013 december 6-8 között, imádságra és böjtre hívjuk a Margittai baptista imaházba(Margitta, Ady Endre u. 1) mindazokat(nőket és férfiakat egyaránt), akik már eddig is lelki ébredésért és megújulásért könyörögtek. Baptista közösségünkön belül égető szükségét látjuk annak, hogy az Úr Jézus ismét kiárassza ránk az Ő Lelkét. Hisszük és valljuk, hogy amit egy akarattal kérünk az Úr Jézus nevében az meglesz!
Az elmúlt évben megtartott ima és böjt hétvégének, -amit a Hargita Táborban tartottunk- áldását mind máig érezzük és tapasztaljuk lelki életünkben. szeretnénk ha az Úr tovább folytatná bennünk a jó munkát és ha még mások is csatlakoznának hozzánk. Ebből a célból is szervezzük Margittára a találkozót. Vasárnap délben majd úrvacsorai közösséggel zárjuk együttlétünket.

A részvételi feltételek a következők:

1. Az jöjjön akinek a szíve az "ébredés" szó hallatán gyorsabban kezd verni
2. Péntek estétől Vasárnap délig vállalja velünk a közösséget a szombat napi böjtöt is beleértve
3. Mobiltelefon és egyéb kommunikációs eszközök használatát ez idő alatt mellőzi
4. 30 RON összeget áldoz a péntek esti(érkezéskor) és a vasárnap déli(távozás előtt) étkezésre.

Kezdés: Péntek este 18.00 óra
Záró ebéd: Vasárnap 14.00 óra

Jelentkezni lehet interneten, emailben és telefonon.
Interneten: https://docs.google.com/forms/d/1TkmoqYWcbhkjdPib6YGBhHo8G5rSf6dvofjLSubCXWc/viewform
Emailben: imaesbojt@gmail.com
Mobilon: 0735501112 Dombi István (Margitta)

A jelentkezéseket időrendi sorrendben vesszük figyelembe. A résztvevők száma max. 100 fő lehet.

Kérünk szeretettel és alázattal, hogy amennyiben vállalod e feltételeket és anyagilag is meghozod az áldozatot az utazás és a szállás erejéig, akkor jöjj el és imádkozz velünk! Hisszük hogy a mi Urunk az Úr meghallgat minket, hiszen az Ő Fiának, az Egyszülöttnek Jézus Krisztusnak a nevében fogunk összegyűlni!

A szállás nem a kényelemről fog szólni, de mindenkinek lesz hol aludni... Aki tud hozzon hálózsákot, matracot...

Várjuk az Úr Jézust és közben imádkozunk ébredésért, megújulásért!


Szeretettel és alázattal,
Novák Zsolt és Veress Efraim
baptista lelkipásztorok

Jelentkezés az Ima és böjt hétvégére itt!


2013. október 3., csütörtök

Félni fogsz vagy harcolni?


A befejező szakaszt akkor olvasd el, ha az előző kettőt már olvastad. Többen jelezték, hogy ezek a gondolatok erős lelkiismeret furdallást okoznak az olvasónak. Nem számíthatsz másra ebben a szakaszban sem! Ha a lelkiismeret megszólal, annak oka van!


Engedelmesség
Mi, keresztények nagyon gyakran imádsággal helyettesítjük a cselekvést. Az imádság jó dolog, de ha az engedelmesség helyébe lép, akkor csupán kirívó képmutatás, megvetésre méltó farizeusság. Legalább annyiszor kellene összejönnünk cselekedni, mint imádkozni - ha nem többször... Az imádság a hithez hasonlóan halott cselekedetek nélkül. Ezért jellemezhető így számos imaalkalom: „sok hűhó semmiért”. Zerubbábel nemcsak imaalkalmakat tartott, hanem elment fát vágni, és építkezni kezdett. Ezért mondta Isten: „ettől a naptól fogva áldást adok” [Hag 2,19].
Állítólag valaki fölfedezte a régi tanítómesterek titkát. Vajon mi, keresztények nem fedezhetnénk föl és gyakorolhatnánk nagy Tanítómesterünknek és korábbi tanítványainak titkát, a hősiességet? Ők nem kímélték magukat; nem szerették annyira az életüket, hogy visszariadjanak a haláltól, s így rendre megmentették az életüket azáltal, hogy elvesztették Krisztusért.
Rengeteg időt és pénzt fecsérelünk el a sok gyűléssel, konferenciával és csendes nappal, miközben egyenesen és teljes gőzzel a csatába kellene indulnunk.
A „vox humana” („emberi hang” az orgonán) túl fontos szerepet játszik mai keresztény orgonáinkban és szervezeteinkben. Bárki játszik is a hangszeren, halovány lesz a zene, ha hiányoznak belőle vagy kihasználatlanok az „azonnali engedelmesség” és a „szenvedélyes vitézség” szünetei. Nélkülük lehetetlen megszólaltatni a hősiesség „Elveszett akkordját”...
Induljunk el végre – tüstént
Winkle úrhoz hasonlóan évekig hirdettük, hogy mindjárt nekivágunk, de aztán mégsem vágtunk neki. El kell válnunk Csokoládétól és Engedetlenségtől, összeházasodva Hittel és Hősiességgel.
„Ki kezdje meg a harcot?” - kérdezte a király. „Te magad!” - felelte a próféta. S amikor a király és a fiatal katonatisztek előrenyomultak, bár szörnyű túlerővel álltak szemben, nevetségesen könnyedén győztek (1Kir 20,14; vö. Károli).
Így vezették az apostolok is Isten harcát a föld végső határáig.
Isten hívja ma a Brit Nemzetközösségben, Amerikában és Európában, valamint a harmadik világ országaiban élő fiatal férfiakat és nőket, akik Krisztus nevét viselik.
„Az új bort új tömlőbe kell tölteni” - mondta Krisztus [Lk 5,38].
Azok a fölöslegesen megjelölt és összetákolt, régimódi tömlők olyan reménytelenek, mint az „Új teológia”. Nem mozdíthatók, különben szétrepesztheti őket a büszkeség, és rossz helyre ömlik a bor.
Figyelj! „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok (hitbeli) látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak (a hősies engedelmességről), még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn...
 Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” [ApCsel 2,17-21].
·               De hogyan hívják segítségül azt, akiről nem is hallottak?
·               Maradnia kell, fiatalember?
·               Nem mehet el, hogy elmondja nekik, kisasszony?
·               Krisztus számára trónjának támogatója leszel, vagy hánytatószer (Jel 3,16)?
·               Katona vagy csokoládékeresztény?
·               Félni fogsz vagy harcolni?
·               Testvéreid menjenek az ütközetbe, te pedig itt üldögélsz?
·               Amikor eljön az Úr, talál-e hitet a földön?
Valóban az utolsó - a laodiceai - szakaszban vagyunk, a langymeleg egyház korában [Jel 3,14kk].
·               Fukar leszel-e, visszatartva, amit a tisztesség követel tőled?
·               Úgy fogsz-e adni, mint Anániás és Szafira, akik úgy tettek, mintha az egészet odaadnák, de csak egy részét adták oda?
·               A szőlőt birtokolva és élvezve a szőlőmunkásokhoz hasonlóan te sem adod meg a megállapított bért (Lk 20,9-11)?
·               Félni fogsz a haláltól, az ördögtől vagy az emberektől, de nem fogsz félni a SZÉGYENTŐL?
Egyesek örök életre támadnak fel, mások szégyenre és örökös megvetésre. Elvetjük-e a régi hősök követését, vagy kétszeresen beteljesítjük ezeket a dicsőséges szavakat:
Mindezek a harcosok tiszta szívvel érkeztek, hogy az egész világ királyává tegyék Jézust. Mindnyájan háborúban kiváló vitézek voltak! A legkisebb is fölért százzal, a legnagyobb meg ezerrel! Arcuk olyan volt, mint az oroszláné, és olyan gyorsak voltak, mint a zergék a hegyen (Uruk parancsainak teljesítése közben)! (Vö. 1Krón 12,9.34.39 és 2Sám 3,17-18.)
Annak idején azt kívántad, hogy Jézus a királyod legyen.
AKKOR MOST TEDD AZZÁ!
Nem így felelünk-e:
„Tied vagyunk, Jézus, veled tartunk. Bánjon el velem Isten, bármilyen kemény is lesz, ha nem teszem meg azt, amit az Atya esküvel ígért neked: nem veszem el az országot a Sátán házától, és nem állítom fel trónodat az egész világon” (vö. 1Krón 12,19 és 2Sám 3,9-10).
Jöjj hát, adjuk vissza a kereszténység „elveszett akkordját” - a HŐSIESSÉGET - a világnak, s a világ koronáját Krisztusnak.
Charles Studd (1860-1931)

2013. október 2., szerda

Folytatás... "Garantált biztonságban nincs hódítás."


Felhívom a figyelmet, hogy most következő sorok elolvasása is, a közömbös, elkényelmesedett, langyos, kúltúrkersztények számára felkavaró, fájdalmas, esetelg dühítő lehet. Csak saját felelősségedre olvesd el.


Bűngyűlölet
Isten sosem volt csokoládégyáros, és nem is lesz az soha. Isten emberei mindig hősök. A Szentírásban követhetjük óriási lábnyomaikat az idő futóhomokján (pl. Nóé, Ábrahám, Mózes, Dávid, Dániel, Pál, Keresztelő János). Nátán is igazi keresztény katona volt. Odament királyához, és szemtől szemben megfeddte őt, akárcsak Péter tette Anániással (csak Dávid kihasználta a lehetőséget, és megvallotta bűnét), de eltérően napjaink csokoládévitézeitől, akik csupán suttognak, nem akarva ítéletet mondani, feddeni vagy eltávolítani a gonoszt az ezzel járó botrány miatt. Hát persze! Igazi Mézesmázos Miskák!
Azt mondják: „Semmiség, nem történt semmi! Félreértés az egész!” Mintha Isten ügyének többet ártana az igazság bátor kimondása és megvédése, a kés használata, mint a bűn eltussolása és a tag biztos elhalása, ami az egész testre halált hoz. „Aki az igazságot cselekszi, az igaz”, és „aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van” - s nevén kell nevezni [1Jn 3,7k].
Akit másodszor is foglyul ejt az ördög, annak nem ragtapasz és szirup kell, hanem az, hogy egy igaz ember bátran megfeddje, és megtérésre szólítsa föl, eljuttatva őt az üdvösséghez. Nagy szükségünk van ma „Nátánokra”, akik semmi mástól nem félnek, mint Istentől - még a botránytól sem.
A mai csokoládévitézek legalább ősi származásukkal dicsekedhetnek. Vannak rúbeni csokoládék, akik nagy fontolgatásokat tartanak, és komoly elhatározásokat is hoznak. Azonban valahogy továbbra is ott ülnek a karámok között, hallgatva hőn szeretett orgonáik sípjait vagy gitárjaik pengését [Bír 5,15k]... Vannak mérózi csokoládék [Bír 5,23], bálámiak [4Móz 22,1kk] és démásziak (2Tim 4,10). Egy időben Márk is beállt közéjük (ApCsel 13,13).
Látás
Sok ígéretes fiatalt tesznek csokoládévá az öreg próféták. Azok az idős próféták, akik elveszítették tüzüket, vagy akik tettek helyett szavakkal tüzelnek, általában nagy csokigyártókká válnak. Az a szegény fiatal próféta! Olyan jól haladt, amíg egyedül Istennek engedelmeskedett, de mindennek vége szakadt, amint egy másik hangra hallgatott, noha az egy idős próféta hangja volt. Nem azt mondta az öreg, hogy ő próféta, és közvetlenül Istentől kapta az üzenetet? Micsoda aljas hazugság! A kereszténység talaján és másutt szanaszét hevernek az idős prófétáknak köszönhető RONCSOK. Isten senkinél sem tűri el az ostobaságot. Mindenkinek választania kell Krisztus és Barabbás között, s minden kereszténynek Isten és egy öreg próféta között. Inkább légy buta szamár egy öreg próféta szemében, mint hogy hallgass édeskés beszédére és hízelgésére, majd ronccsá válj. „Ez az én szeretett Fiam, REÁ hallgassatok!” [Mk 9,7.] „Kenetetek van” Istentől, „ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket” [1Jn 2,20.27]. Azt mondod, hiszel a Bibliának. A tetteid meghazudtolják-e a szavaidat? (1Kir 13.)
Odaszántak
A csokoládék előszeretettel ágálnak azok ellen, akiket fanatikusoknak neveznek, mintha manapság az a veszély fenyegetne, hogy a keresztények fanatikussá válnak! Hiszen a keresztények között olyan ritkák a fanatikusok, mint a dinoszauruszok! Ha a langymelegség ellen emelnének szót, annak volna értelme. Isten igazi embereit mindig fanatikusoknak nevezték. Jézust őrültnek mondták, akárcsak Pált, meg Whitefieldet, Wesley-t, Moodyt és Spurgeont. Nem jutott messzire Isten iskolájában az az ember, akit még nem dicsértek meg azzal, hogy fanatikusnak titulálták. Mi, mai keresztények valóban langymeleg társaság vagyunk. Ha csak feleannyi tüzünk és lelkesedésünk volna, mint az egykori szüfrazsetteknek [a nők politikai egyenjogúságáért, elsősorban választójogáért harcoló nőknek - a ford.], a világ pillanatok alatt megismerné az evangéliumot, és Krisztus visszatérne közénk...
Ó, borzalom! Ami közönséges emberek vérét fölkavarja, és hősökké teszi őket, attól a keresztények zöme rémült birkanyájként menekül. Katonák naponta kockára teszik életüket saját ügyük érdekében, s oly módon azonosulnak vele, hogy megszégyenítnek minket, keresztényeket, akik általában „istenkísértésnek” nevezzük, ha valaki dacol a veszéllyel, és szembeszáll a túlerővel.
CSOKIS KARAMELLÁK (a fiúk szájragasztóknak nevezik őket), akik így szájalnak: „Megyek, uram”, de beleragadnak a keresztény világba! Garantált biztonságban nincs hódítás, és Krisztusnak biztosan nem hódíthatunk így.
Charles Studd (1860-1931)

Folyt. köv.

2013. október 1., kedd

Csak saját felelősségedre olvasd el - Hősök kerestetnek


Talán, még a 20. század küszöbén élő keresztények számára is nehezen emészthető gondolatok voltak ezek. De a mai kereszténységünk számára azt hiszem egyenesen provokatívan hangzó, Charles Studd misszionárius által megfogalmazott gondolatok, nagyon is igazak. 
Felhívom a figyelmet, hogy most következő sorok elolvasása, a közömbös, elkényelmesedett, langyos, kúltúrkersztények számára felkavaró, fájdalmas, esetelg dühítő lehet. Csak saját felelősségedre olvesd el.  

Hősök kerestetnek!
„A hősiesség az elveszett akkord; a mai kereszténység hiányzó hangja!”
Minden igazi katona hős! A hősiesség nélküli katona csokoládévitéz! Kit nem indít gúnyos nevetésre a csokoládévitéz puszta gondolata is? Békeidőben az igazi katonák ketrecben sínylődő rab oroszlánok. A harc visszaadja szabadságukat, és elindítja őket, mint az iskolából kiviharzó fiúkat, hogy elérjék szívük vágyát, vagy afelé törekedve elvesszenek. A csata jelenti a katonának a létfontosságú levegőt! A békétől asztmás rohamot kap. A harc ismét ép emberré teszi, s felruházza egy hős szívével, erejével és energiájával.
Minden igazi keresztény Krisztus katonája - a szó szoros értelmében vett hős! Bátrabb a legbátrabbaknál - kineveti a béke csábító szavait, melyekkel az gyakran óvja az embert a nehézségektől, betegségtől, veszélyektől és haláltól, amelyeket ő a legjobb barátai közé sorol.
A többiek csokoládékeresztények - a vízben feloldódnak, s elolvadnak, ha tüzet szimatolnak. Édességek ők - bonbonok, nyalókák! Életüket üvegtálban vagy kartondobozban élik le, egyenként puha védőrétegbe burkolva: fodros kis fehér papírba csomagolva, amely megtartja féltve őrzött, finom szerkezetüket.
Íme, néhány csokoládévitéz képe, melyeket maga az Úr Jézus Krisztus festett meg.
„Ő... így felelt: Megyek, uram - de nem ment el” [Mt 21,30]. Azt mondta, hogy elmegy a missziós munkába, de inkább a nyugati világhoz ragaszkodott.
„Beszélnek ugyan róla, de nem teszik” [Mt 23,3] - másokat elküldenek, de maguk nem mennek. „Sose mondd valakinek, hogy tegye meg azt, amit magad félsz megtenni” - mondta Gordon tábornok egy tizedesnek, miközben Szevasztopol előtt felugrott egy lövészárok mellvédjére, hogy megigazítson egy sánckosarat, melyet a tizedes nem akart megigazítani, hanem egy közlegényre bízta a feladatot.
A csokoládévitéz már a harc gondolatától is erős maláriarohamot kap, s a harci riadó hangjára lebénul. „Igazán, mozdulni sem bírok - mondja. - Bárcsak tudnék!
De tudok énekelni, s ezek a kedvenc soraim:
Vigyenek engem az égbe
Könnyedén, virágszőnyegen,
Mások küzdjenek meg érte
Átvágva véres tengeren.
Hívő hősöm, maradj veszteg!
Sose indulj el a harcba;
Figyeld csak a kisgyermeket,
Hogyan játszik a sarokba'.
Fürdesd, öltöztesd és tápláld
Minden héten negyvenötször,
Hadd legyen csak a kis drágád
Tutyimutyi hizlalt ökör!
Refrén:
A bölcsiben a jussunkat
Követelve járjunk körbe:
Cuki, csoki s mi jó falat,
Tálunk azzal legyen tömve!”
„Hála a jóságos Úrnak - mondta egy igen törékeny, fehér hajú hölgy -, Isten sosem akarta, hogy tehetetlen puhatestű legyek!” Nem is volt az!
Charles Studd (1860-1931)
Folyt.köv.

2013. január 26., szombat

Hálás vagyok!

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, de legfőképpen Istennek!
Köszönünk minden közbenjárást!
Mint elég sokan értesültek, a feleségemen életmentő műtétet hajtottak végre ma kora reggel. A helyzet valóban komoly és nehéz volt, de Isten karjaiban élhettük át, ezért nem félünk, és reménnyel várjuk a holnapot.
Ma sokkal több mindenért vagyok hálás, mint tegnap!
Tegnap még nem úgy tekintettem az emberi életre, mint ma. Ma ünnepeljük az életet, és hálásak vagyunk, hogy él a feleségem és a gyermek Hanna is. A neve azt jelenti, Isten kegyelmes. Hálás vagyok az ügyeletes orvosért, aki bár megtehette volna, nem ment haza, így idejében keresni tudták a bajt. Hálás vagyok Nagy Annamáriáért, Sárikáért, aki végig koordinálta az egész orvosi területet telefonon, és sokat segített abban, hogy Erikára kellőképpen odafigyeljenek, és megfelelően ellássák. Hálás vagyok azért, hogy gyermeket vártunk, mert egyébként nagy valószínűséggel már nem élne Erika. Hálás vagyok, azért, hogy az orvosok azonnal reagáltak, amikor megérkezett, és így időben beavatkoztak. Hálás vagyok, hogy a gyermek egészséges. Hálás vagyok, hogy a feleségem állapota stabilizálódni látszik. Hálás vagyok, azért a több száz vagy ezer felemelt kézért, akik Isten előtt közben jártak. Tudom, az a sok felemelt kéz is Őt, a szerető és mindenható Atyát dicsőítette! Hálás vagyok, hogy az övé vagyok, és Ő az enyém. Hálás vagyok, hogy ebből is jót fog majd kihozni.

Ma reggel Isten ezen az áhítaton keresztül szólt hozzám:
Isten megtapasztalása napról-napra
Henry & Richárd Balckaby

Január 26.
Könnyek közt imádkozni
„Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, a ki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért. Zsidók 5:7”

Jézus élete mintául szolgál az imaéletünkre. Isten igyekszik az Ő Fiának képére formálni minket (Kol. 1:27-28). Ha Krisztushoz hasonlóan akarunk cselekedni, akkor az imaéletünket őhozzá kell igazítani. Sok keresztyén nem hajlandó megfizetni azt az árat, amelyet Krisztus megfizetett, amikor Istennél közbenjárt. Jézus imáiban hangosan kiáltott és könnyezett, és "istenfélelméért" meghallgatta Őt az Atya.
Akkor miért utasította vissza kérését az Atya? Nem azért, mert Jézus életében valami bűn lett volna, sem azért, mert az Atya nem szerette Őt. Az Atya azért mondott nemet - Fia iránti végtelen szeretete ellenére - mert tudta, hogy nem tudná egyszerre a Fiát is megkímélni és a világot is megmenteni. Hasonló képen, téged és családodat sem tud mindég megkímélni, és ugyanakkor a körülötted levőket is megmenteni.
Hajlandó vagy e Istenért lemondani kéréseidről? Kész vagy e oly mélységgel és közvetlenséggel közben járni az Atyánál, hogy még könnyek között is elmondhasd: "mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint Te"? Az Atya az ő szeretetéből mindig össze fog kapcsolni az elveszett világgal. Nemet mondott Isten mostanában valamilyen kérésedre? Fogadd el válaszát! Megtanulod-e az engedelmességet, amikor szenvedéseken mész át (Zsidók 5:8)? Ha igen, akkor dönthet úgy Isten, hogy téged az üdvösség forrásává tesz mások számára, hiszen Fiával is így tett!
Zsolt

2012. december 17., hétfő

Decemberben itt a világvége?



Szomorúan látom, hogy miközben az utolsó időkkel kapcsolatos események az emberiséget, minden eddiginél jobban foglalkoztja, a hívők, nagyon viszafogottan, vagy egyáltalán nem, más esetekben viccesen viszonyulnak ehhez a témához. Bár nekünk vannak a leghitelesebb információink ezekkel az időkkel kapcsolatosan a szentírás alapján, mégis elnézzük, hogy a fizikusok, tudósok, jósok, filozófusok, és szélhámosok információival maradjanak az emberek, akik "megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek." Lukács 21:26 A legtöbben bebújnak egy ige mögé: "Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül." Ha ennyivel be lehetne vagy kellene érni, akkor azt hiszem, nem tartotta volna Isten fontosnak, hogy többet tudasson velünk. Mivel azonban ettől sokkal többet tudunk, így felelősek is vagyunk többet vállalni. Bár, ha többet vállalunk, nagyobb a kockázat! De vajon az apostolok, Pál, Péter, János, ha ma élnének, csak ennyit mondanának az embereknek? Az elmúlt két-három hétben szinte nem tudtam úgy kimenni az emberek közé, hogy ne kelljen velük erről a témárólbeszélnem.Gondolom nem csak engem kérdeznek meg személyesen is emberek, hanem szinte minden hívőt. De ez sem véletlen, hogy tőlünk várnak válaszokat, hiszen ki tudna hitelesebben beszélni ezekről, mint azok, akik élő kapcsolatban vannak a világot teremtő és fenntartó Istennel? Én személyesen készítettem egy kis szórólapot, amelyiken, az embereket a leginkább foglalkoztató kérdésekre válaszoltam igékkel, és ezt osztogattuk a városban. A szórólapot ide másolom:

"Az emberiség nagy része világvége lázban ég. Egyesek legyintenek, mások kényszeredett optimizmussal próbálnak felülkerekedni bizonytalanságukon, de sokan leplezett, vagy leplezetlen félelemmel várják a következő napokat. Minden esetre, a világ végét érintő témában a leghitelesebb információt a világ alkotója és fenntartója, maga az Isten adhat.
Nézzük meg, milyen válaszokat ad az Isten szava a biblia, a bennünket foglalkoztató kérdéseinkre.
- A biblia beszél e világvégéről? Kell e számítani valamikor egy ilyen eseményre?
- Igen, a bibliában egyértelműen meg van írva, hogy Isten egy nap, megsemmisíti a teremtett világot. „Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. II.Péter 3:10
- A világvége dátumát meg lehet-e mondani előre?
- Nem, azt a dátumot nem tudja senki, csak az Atya Isten egyedül. „Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. Máté ev. 24:36
- Fel lehet e ismerni, a világ vége közeledtét?
- Igen. Az utolsó napokban figyelmeztető jeleket ad Isten, amelyekből fel kell ismernünk az idők végét. Ezekről a biblia nagyon pontosan és sok helyen beszél. „És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog. Lukács ev. 21:25
- Mi az utolsó időkben élő emberek lehetünk?
- Igen! Teljesen ráillenek a mai korra és a kialakult körülményekre az utolsó időkről szóló bibliai meghatározások és leírások. Íme egy: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok. Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a vallásosság külső látszata, de az igazi Isten félelem erejét megtagadják.            II. Timótheus 3:1-5 ”
- Van e a bibliában szó a nap elsötétedéséről?
- Igen, több helyen is, mint az utolsó idők egyik nagy jeléről. Azt látjuk, hogy ennek valamikor be kell következnie.  Jön már az Úr napja kegyetlenül, Féktelen izzó haraggal. Pusztává teszi a földet, kipusztítja róla a vétkeseket. Az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják világosságukat, sötét lesz a felkelő nap, nem fénylik a hold világa. Ézsaiás 13:9-10”
- Mind az ó szövetségi prófétáknál, mind az újszövetségben, határozottan meg van írva, hogy az Úr megjelenésének az idejét röviddel megelőzi a nap elsötétedése, maga Jézus is beszél erről.     A nap elsötétül, a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja. Jóel 3:4”
- Ez megtörténhet 2012-ben?
- Igen, akár most vagy egy másik időpontban, de bármikor megtörténhet.
- Lesz e világvége decemberben?
- Bizonyosan állítható, hogy nem! Mivel a világvégét megelőzik konkrét apokaliptikus események, amelyek bár folyamatban vannak, de még nem bontakoztak ki teljesen. Viszont bekövetkezhet egy olyan esemény bármelyik pillanatban, amely alapjaiban rázza meg az emberiséget.
- Mi lesz az?
- Jézus Krisztus második eljövetele. A világvégét megelőzi Jézus visszajövetele. A komolyan Istenfélő emberek erre várnak most. „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe. Ap.csel.1.11" „És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. János ev. 14:3”
- Mit tehetünk? Hogyan várjuk a holnapot?
- A biblia nem csak az elkövetkező ítéletről beszél, ami az emberek gonoszsága miatt jön el erre a világra, hanem a meg menekülés útját is ismerteti. Mit tehetünk? Béküljünk ki az Istennel, és az emberekkel, és Istenfélelemmel éljük a napjainkat. Javaslom, olvassa mindenki a bibliát, és keressük kérdéseinkre benne a válaszokat. „Ezért tehát, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon bennetek, békességben. II. Péter 3:14”                               
Novák Zsolt Baptista lelkipásztor


2012. november 29., csütörtök

Mi az, ami hiányzik a gyülekezeteinkből?


Aktuális üzenet, hallgasd meg!

http://rhbc.ro/index.php/igehirdetesek/audio/212-28112012


Dr. B. J. Maddox - Rose Park Baptist Church
www.roseparkbaptist.org

Kedves imádkozó testvéreink!

Az adventi ima és böjt hétvégén résztvevőkkel tudatjuk, hogy a Hargita táborban töltendő 2 éjszaka, és a pénteki, valamint a vasárnapi étkezések önköltsége kb. 40 és 50 ron közöttti összeget tesz ki. Eznnyi áldozatot kell még személyenként vállalni.
Imádkozó és várakozó szívvel!

2012. november 28., szerda

Ébredéshez vezető út 6.rész.

Mikor várható az ébredés? 2.

     - 4.Hasonló összefüggés van az ébredésre való előkészület és az ébredés között, mint a szántó-vető igyekezete, munkája és a termés eredménye között. Ritkán tapasztaltam eredménytelenséget az ébredést illetően, ha a hívők engedelmeskedtek az igének és megtették, amit Isten kér. Meggyőződésem, hogy hasonló várakozással és eredménnyel dolgozhatunk az ébredés érdekében, mint egy másik munkán, amitől eredményt várunk. Ez az igazság tapasztalatom szerint, a legkilátástalanabb körülmények ellenére is igazolódott. 
A nagy ébredés Rochesterben például a legnehezebb körülmények között kezdődött. Úgy tűnt, hogy a Sátán, mindent megmozgat az ébredés megakadályozása érdekében. A város három gyülekezete nem volt jó kapcsolatban egymással. Az egyiknek nem volt lelkipásztora, a másikban éppen megegyeztek, hogy elbocsássák. A harmadik gyülekezet elöljárója panaszkodott az első lelkipásztorára. Épphogy elkezdődött az első összejövetel, összedőlt a templom egyik pillére és nagy pánik lett. Munkánk közben egy másik gyülekezet is megvált lelkipásztorától. A Sátán mindent megmozgatott azzal a céllal, hogy az embereket eltántorítsa a hittől. Egyes esetekben azonban a Szentlélek átjárt bennünket, Isten jelenlétének tudatában voltunk, így tovább folytattuk a munkánkat. Az ellenállás ellenére egyre inkább munkálkodott Isten lelke, míg végül áldásai özönét zúdította ránk.
     - 5. A hívők közötti kölcsönös bűnvallás az ébredés jele. Bűnvallás általában máskor is van, de nem elég őszinte, nem elég mély. Ha a bűnbánat Isten előtt mélyen megalázkodott szívből tör fel, akkor megnyílnak az ég csatornái és az Úr hatalmasan cselekszik a környezetben is.
     - 6. Ébredés csak akkor várható, ha az egyes hívők készek meghozni a szükséges áldozatot. Készen állsz a te üzletedet, idődet, érzéseidet, érdeklődéseidet föláldozni azért, hogy egy ébredés érdekében munkatárs legyél? A hívőknek készen kell lenniük arra, hogy minden erejüket, egészségüket, életüket, feláldozzák a misszió érdekében. A keményszívűeknek szeretettel és egyértelműen meg kell mondani az igazságot, még olyan áron is, ha egyesek megsértődnek. Maradék nélkül kell odaszánnunk magunkat az ébredés érdekében, kerüljön, amibe kerül. 
     - 7. Az ébredés lehetséges, ha a prédikátor és a gyülekezet tagjai egyetértenek abban, hogy Isten azokat a munkásokat használja, akiket jónak lát. Vannak egyházi emberek, akik csak akkor szeretnék az ébredést, ha az ő kezükben lehet az irányítás. Ha az ilyen szolgák nem tartanak bűnbánatot, akkor csak az utolsó ítéletnél fognak felébredni álmukból. 
     - Testvéreim! Állapítsátok meg magatok, hogy van e szükségetek ébredésre vagy sem. Talán azért nincs ébredés nálatok, mert nem akarjátok, hogy legyen. Nálatok ez nem a fő téma. Nem imádkoztok érte, és nem szánjátok magatokat oda. A lelkiismeretetekre apellálok – oda akarjátok szánni minden erőtöket egy ébredésben? – Azt mondod: igen? – Isten azt kérdezi: mikor kezdődjön az ébredés? – Ezt válaszold: kezd el Uram még ma én bennem!!” 
Charles G. Finney 1792-1875

2012. november 27., kedd

Ébredéshez vezető út 5. rész



Mikor várható az ébredés?
„1. Akkor lehet ébredésre számítani, ha már láthatók az előjelei. Figyelmes szemlélők, gyakran nagy bizonyossággal rá tudnak mutatni a közelgő ébredésre.
2. Ébredés várható akkor, ha a nem hívők istentelensége, megalázza és fájdalommal tölti el a hívőket. Néha úgy tűnik, hogy a hívőket egyáltalán nem zavarja az őket körülvevő istentelenség, vagy olyan hidegen beszélnek a dologról, mint akik teljesen feladták a változással kapcsolatos reménységet. Hamar készen állnak az ítélettel, megbélyegzéssel, de a bűnösök iránti együtt érző krisztusi szeretet hiányzik. Mégis vannak a hívők között olyanok, akiket ez az állapot imádságra sarkall. Éjjel-nappal könyörögnek a még nem hívők megtéréséért. Ekkor várható ébredés.
Gyakran az ébredések előtt, különösen nagy a bűnösök ellenállása. Ha ekkor a hívők imádkozni kezdenek, Isten hamarosan hatalmasan fog cselekedni. Az ébredést gyakran a Sátán különféle akciói vezetik be. Ennek mindég két következménye lehet. Vagy közelebb kerülnek a hívők Istenhez, vagy eltávolodnak, s eluralkodik rajtuk a világi gondolkodás. A pokol kapui sem akadályozhatják meg az ébredést, ha Isten gyermekei az Úrhoz alázkodnak imádságban, szent élettel!
3. Ha a hívők belső kényszerként teljes odaadással ébredésért imádkoznak, akkor közel van az ébredés! A hívők gyakran imádkoznak a még nem hívők megtéréséért, de nem a saját gyülekezetük felébredéséért. Ha a Szentlélek a gyülekezetet meggyőzheti közömbösségéről, tétlenségéről, akkor nagy buzgósággal fognak ébredésért imádkozni, amíg csak el nem érkezik.
Vannak igehirdetők, akik a gyülekezetükkel kapcsolatos szükséget, vágyat nem tudják elhordozni ébredés nélkül. Az ébredések mögött mindég imádkozók álltak, szívükön hordozták a közömbösöket, távollevőket, és Isten válaszolt. Az ébredés – általában – annál inkább terjed, minél inkább imádkoznak érte a hívők.
4. Közel van az ébredés, ha Isten szolgáit foglalkoztatja az ébredés kérdése, és ha igehirdetésük és minden tevékenységük célja bűnösök megtérésre vezetése. Isten nem fog ébredést ajándékozni ott, ahol ezt nem várják, nem kérik. Ha Isten szolgája a gyülekezet tagjainak életével foglalkozik, akkor meggyőződhet az ébredés halaszthatatlan szükségességéről, és ennek érdekében kezd el imádkozni és munkálkodni. Ekkor jönni is fog az ébredés! „
Charles G. Finney 1792-1875

Folyt. köv.